A többiek el is mentek és alig két percre rá már jön is Louis.
- Hát te?
- Én azt figyeltem, hogy mikor leszel már egyedül.
- Akkor gyere fel megmutatom a szobámat.
Felmentek és Louis rögtön lesmárol.
- Na Louis nem volt még elég?
- Talán nem tetszett?
- De nagyon tetszett - mosolyogsz majd megint megcsókoljátok egymást.
Louis ledönt az ágyra és úgy smároltok vadul. Mikor Louis húzza föl a pólódat hallod, hogy az ajtóból megszólal valaki.
- Hé, azonnal hagyjátok abba!
Hirtelen odanéztek és látjátok, hogy mindenki ott áll az ajtóban. Louis gyorsan lemászik rólad és felálltok mindketten. Louis elkezdene magyarázkodni, de apukád félbe szakítja:
- Azonnal tűnj el a szemem elől!
- Sajnálom - néz rád Louis szomorúan és kiviharzik a házból. Te szomorúan ülsz és apukád elkezd veled kiabálni.
- Te mégis mit képzelsz magadról? Tudod, hogy mit tett volna veled, ha nem jövünk időben?!
- Igen tudom.
- És hagytad volna magad? Hát ezt nem hiszem el. Ennek a gyereknek csak egy dolgon jár az esze!
- Nem igaz! Lou szeret engem és én is őt!
- Tudod te mi az a szerelem? Most találkoztatok és máris rád veti magát.
- Nem igaz két évvel ezelőtt találkoztunk.
- Szóval már két éve jársz vele?
- Nem. Még csak most kezdünk el járni.
- És máris rád veti magát. Ez szép. És mégis meddig akartad titkolni?
- Nem tudom, de ettől tovább. De te nem mondhatod meg nekem, hogy kivel járhatok.
- Igen? Mostantól örôkre el vagy tőle tiltva.
- Mi? Ne, kérlek csak ezt ne! Louis a legfontosabb az életemben.
- Nem érdekel - és lemegy a többiekhez.
Kapsz egy sms-t, amiben ez áll:
Gyere 20 perc múlva a parkba. Meg kell beszélnünk. puszi: Louis
Lemész és azt mondod a többieknek, hogy elmész a parkba egy kicsit kiszellőztetni a fejed. Mikor megérkezel a parkba Louis már ott vár.
- Szia kicsim sajnálom - ölel meg.
- Nem kell sajnálnod ez nem a te hibád.
- De ha nem mentem volna át nem lett volna ez az egész.
- Louis ne hibáztasd magad.
- De ugye még talákozhatunk?
- Nem. Nem lehet - mondod ki és a szíved majdnem megszakad.
- De én nem bírom ki nélküled.
- Nekem is nagyon nehéz hidd el.
- De én nem fogom hagyni, hogy csak így elszakítsanak tőlem. Mindent meg fogok tenni, hogy együtt lehessünk.
- Bárcsak így lenne - öleled meg.
- Így lesz, hidd el - majd ad a homlokodra egy puszit és megsimítja az arcod.
- Szeretlek Louis.
- Én is téged.
- De mostmár mennem kell - indulnál el de Louis megfogja a kezed.
- Ne kérlek ne menj még - néz rád kiskutya szemekkel.
- De muszály sajnálom.
- Akkor legalább egy csókot adj.
Megcsókolod Louist majd mindketten haza mentek. Az utca végén elengeditek egymás kezét és elbúcsúztok. Louis hátulról ment haza.
Mikor hazamész apukád eléd áll és azt mondja:
- Sajnálom amit az előbb mondtam.
- Felejtsük el. De akkor ez azt jelenti, hogy találkozhatok Louisszal?
- Nem. Tőled bocsánatot kértem, de Louisról még mindig ugyanaz a véleményem.
Te csak könnyes szemmel fölszaladsz a szobádba. Lefekszel aludni, ugyanis már késő van. Másnap reggel alig bírod kinyitni a szemed. Mikor lemész a konyhába még senki nem ébredt fel. Leülsz és csak bámulsz ki a fejedből. Aztán egyszer csak valali megsimít hátulról.
- Louis? - fordulsz hátra reménykedve, bár te se értetted, hogy miért mondtad. A nagymamád állt mögötted.
- Jaj ne legyél szomorú. Majd lesz valaki, aki apukádnak is megfelel - ül le melléd.
- De én olyat akarok, aki nekem fele meg. És nekem Louis a legtökéletesebb.
- Sosem fogod feladni, igaz?
- Igaz.
- Szegénykém. De tudod, hogy apukád csak félt téged?
- De nem kell engem félteni.
- Na jó, szerintem ezt ne velem beszéld meg.
Mikor felkeltek a többiek is, elkezdtek reggelizni.